Karitatív alapítványi jövőkép,

Nem a felelősség, a jövőkép hiányzik Tudósítás— Tudósítás A Magyar Szegénységellenes Hálózat által szervezett Méltó Megélhetés Hete című rendezvénysorozatának október ai eseményén az irodalom kapott helyet. De kérdésekre nem is nagyon volt szükség. Borzasztó meleg van a Hadik emeletén, a kedvesen odahelyezett ventilátorok sem sokat javítanak a helyzeten, de ez szerencsére nem zavarja az egyre nagyobb közönséget.

Az est izgalmai pedig teljesen elvonják a figyelmet a körülményekről. A beszélgetés előtt Bárányi Ildikó, a Szegénységellenes Hálózat Méltó megélhetés munkacsoportjának önkéntese mond pár szót a rendezvényről: mivel a szegénység nagyon komplex fogalom, a szervezők minden évben igyekeznek kicsit megfoghatóbbá tenni, idén például a családi pótlék témáját emelve a középpontba.

A szervezet végcélja a családi pótlék duplájára emelése, nemsokára petíciót is készítenek ennek elérése érdekében. A könyvre rátérve Bárányi annak különlegességét hangsúlyozza: különleges szerzőgárda és különleges téma.

Az Ugyanolyan mások 50 kortárs szerző lírai vagy prózai szövegét tartalmazza a szegénység, a kirekesztettség, a másság témájában. A kötet karitatív alapítványi jövőkép is kiérdemli a különleges jelzőt: a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetője ötletének megvalósításához nem talált szponzort, így saját finanszírozásból készült el a könyv. Az utóélete pedig szerintem még szebb: a kötet bolti forgalomba nem kerül, ehelyett támogatásért cserébe lehet megkapni, például a Hadikban tartott beszélgetésen.

Az egyesületek számlaszámát és a kötet tartalomjegyzékét, illetve néhány ízelítő szöveget ezen a linken találnak.

A beszélgetést Rákóczi Zoltán fiatal költő, a Magyar Szegénységellenes Hálózat egy önkéntesének két, hajléktalan tematikájú verse Látótér, Mozdulat nyitja.

Erős, hatásos gesztus ez, a felsőbb generációk beszélgetése előtt egy egyetemista fiú mobilos felolvasásának nyitása. A téma, az irodalom és a szegénység kapcsolatának kinyitása, széles nemzedéki körben való bemutatása.

A beszélgetést szintén egy fiatal kutató, Albert Kinga vezeti. De így tesznek, és ezt nagyon jó nézni, hallgatni.

Ha szóhoz jut egyébként, Albert Kingáról megmutatkozik, hogy túlzás nélkül a lehető legjobb választás: mesterszakos diplomáját a kortárs irodalom szegénységábrázolásáról írta, ezután pedig az ELTE TáTK Közösségi és civil tanulmányok mesterszakán folytatta tanulmányait, így a szegénységről irodalmi és szociológiai nézőpontból is értően, reflektáltan tud beszélni.

Kevés megszólalásai közül az elsőben kifejti, a kortárs magyar irodalom visszatérő témája a szegénység, a másság, a kirekesztés — ugyanakkor Schein Gábort idézi, aki szerint azért írunk, mert rossz a lelki ismeretünk, de a legjobb novella megírása sem helyettesítheti a valódi tettet. Az első kérdés tehát, hogy a jelenlevők hogyan helyettesítik a tettet, mennyire tudatos magatartásuk a szegénységről karitatív alapítványi jövőkép írás.

Ladik Katalin spontán és egyszerű reagálásként tekint saját ilyen témájú szövegeire; a háború alatti természetes mélyszegénység- és éhség-tapasztalatairól mesél, az ezekből fakadó traumákról, a máig tartó spóroló, raktározó életmódról. Kiemeli, hogy irodalommal a saját szegénységünk ellen sem tehetünk sosem az írásból élt megnemhogy mások szegénységéért.

Nem a felelősség, a jövőkép hiányzik

Illetve ahogy tehetünk: például a Yoko Ono-békedíj elnyeréseamelynél szabály, hogy a 8 millió forint anyagi juttatást tovább kell adományoznia a díjazottnak; Ladik Katalin ban kapta meg a díjat, és az Ökumenikus Segélyszervezet titkos menedékházának támogatására ajánlotta fel ez az intézmény évente mintegy 90 kapcsolati erőszak elől menekülő családnak nyújt azonnali védelmet. Ezen kívül egy-egy művének elárverezésével tud segíteni, a befolyt összeget többek között a Bátor Tábornak szokta adományozni.

Ladik véleménye szerint tehát ha van alkalom, lehet tenni, ha viszont nincs, az irodalom önmagában nem tud segíteni. Hozzáteszi, a mai szegénység pont olyan, mint a régi, leszámítva, hogy vannak pazarló szegények is, akik például főzés helyett vacakságokat vásárolnak. Ezen a ponton Tóth Krisztina önként ragadja magához karitatív alapítványi jövőkép mikrofont.

Érd szociális civil szervezetek

Megelőlegzem, az est fénypontjává emeli magát, nem tartja a megszólalási sorrendet, a körkérdésekből kimarad, a félkör végén ülve többször is kommentárokat, személyes történeteket fűz az éppen hallottakhoz, megbont, reagál, beszélgetést indít. Ladik utolsó mondatára a szegénység és a nyomorúság szembeállításával felel. Ez az igazi nyomorúság, mondja Tóth Krisztina, az intézetben nevelkedett lány honnan sajátítsa el az életben szükséges stratégiákat?

Műtét melanoma gyanúja esetén segítség ott kezdődik, hogy megtanítjuk, hogyan kell főzni öt gyerekre.

Nem a felelősség, a jövőkép hiányzik | Litera – az irodalmi portál

Hogyan kell túlélni. Mert a szegénységben is lehet méltósággal élni. Egy másik történetében a fia osztálykirándulására a szegény gyerekek a legszebb, márkás pulóverükben érkeztek. Lehet azt kérdezi, hogy ha a gázszámla sincs befizetve, akkor miért vesz a gyereknek új méregdrága pulcsit teszem hozzá, a kínai piacon azért még ha drága is, nem az eredeti áron jut az ember hozzáde kívülről nagyon nehéz megérteni a szegénység utolsó méltóságát-kapaszkodóját, a lelki aspektusokat.

Tóth Krisztina hangsúlyozza, hogy ha az embernek nincs jövőképe, feleslegesnek érzi félretenni párezer forintot, mert úgysem lesz semmi, amikor már a gödör széléhez érne, úgyis visszarúgja valaki.

• 0,5 és 0,5 látásom van

Nem a felelősség, hanem a jövőkép-tapasztalat hiányáról van szó tehát, ekkor kell segíteni, de, véli Tóth, nem egyénenként, hanem szervezetten, nem moralizálva, de összefogva megmutatni például, hogy hogyan lehet kevés pénzből főzni.

Tóth Krisztina érzékeny, lendületes megszólalása után Györe Balázs mesél az őseiről, hogy dédszülei milyen kört tettek meg a szegénységtől az Amerikából gazdagon hazatérő befektetéseken át az újbóli szegénységig.

Hirtelen egy megkapóan szép és szomorú történetbe kerülünk, mintha egy novella elevenedne meg előttünk, ahogy Györe elmondja, hogy a hetvenévesen ugyanabba a szegénységbe visszakerült nagymamája, mint amiben húszévesen volt, hogyan küldi le őt, az unokáját, hogy az utolsó reményt, a lottót megjátssza, és hogyan lett nagymamája az első halottja, az első meztelen nő, akit látott. Ő tehát az első, aki eszébe jut, ha a szegénységről van szó.

A személyes történet után irodalmi tevékenységéről beszél: ahogy Fitzgeraldnak, neki is van visszatérő témája: az amerikai írónál a szegény fiú gazdag lányba való beleszeretése és folyamatos megfelelni vágyása, a cél elérésének szakadatlan vágya az, nála pedig ami kint az utcán történik, amit ott lát és hall.

Szappanos Gábor is személyes történettel kezdi, a nagymamájáról mesél, kiemelve, hogy régen a nagycsalád, nem az a fajta, amit ma annak nevezünk, hanem az unokatestvérekkel, nagyszülőkkel szoros kapcsolatot tartó nagycsalád volt az igazi szociális háló.

Szappanos elmeséli, hogy akkoriban természetes volt félretenni a maradék szalonnát, kenyeret, ha jönnek kérni, odaadják. Tóth Krisztina hozzáteszi, hogy most igen karitatív alapítványi jövőkép hibáztatni a szegényeket, az ilyen ételt félrerakós stratégiák már nem működnek, másrészről sok esetben nem annyira rossz a helyzetük, mint hiszik, csak a stratégiák nem adódtak át.

Adjukössze - az adományozás portálja, ahol egy kis segítség nagyra nőhet

Györe Balázs is bekapcsolódik, a mobiltelefon és a parabola említésével, utóbbi mindenhol ott van, a kertet viszont például senki nem gondozza nem tudja gondozni. Tóth Krisztina a nyomorúság ismétlésével, az eszköztelenség, a világban való elveszettség kiemelésével erősíti meg a hallottakat.

• Stratégiai tervezés civil szervezetek számára
• Aloe recept a látás javítására

A Balatontól 25 km-re tartott például felolvasást gyerekeknek, egyrészt minden gyereknek rossz volt a foga, ez egy elég jó mérce a szegénységet illetően, másrészt az osztályból kettő darab gyerek látta a Balatont.

Elmeséli még Karcsika példáját, aki rossz szeme miatt nem látja a táblát, nem jegyzetel, mindent mindig kívülről megtanul. De nincs perspektíva, a gondolkodás nem jut el eddig. Tóth szerint az utóbbi 15 évben jelent meg ez a bizonyos új szegénység, Móricz szegényei még anyagi nehézséggel küzdöttek csak, ez már más.

Szappanos Gábor úgy véli, a legfőbb gond a mai társadalommal az izoláltság, az atomizáltság. Ladik Katalin is szót kér, Tóth Krisztina új szegénység-kifejezését nagyon átérzi, megerősíti saját emlékei alapján: a háborús korosztálynak egyértelműen volt jövőképe, tudták, a háborúnál rosszabb nem lehet, ráadásul az anyák, nagymamák a gazdasági válságot is megélték már, tudták, hogy lehet a semmiből is főzni.

Ő pedig tudta: az egyetlen út, hogy ne konzervgyári munkás legyen belőle, az iskola. Albert Kinga az érdemtelen és érdemes szegénység fogalmát veti fel, az eddig hallottak alapján, és a magyar irodalmi hagyományról, s annak változásáról beszél: a Hét krajcár, A gazdag szegények és még megannyi szöveg mutatja, hogy a hagyományos irodalmi megjelenítés szerint a szegényeket erkölcsi tisztaság jellemezte, ez azonban a mai ábrázolásban megváltozott.

Borbély Szilárdot vagy Barnás Ferencet olvasva a brutális nyomorral, az agresszióval, a lecsupaszított valósággal találkozunk. Ezeket a szövegeket nehéz olvasni, fizikai rosszullét környékezhet minket — de ha a nagyon veszélyes moralizálást ki akarjuk kerülni, akkor az ilyen típusú irodalomhoz jutunk.

Mi ennek a tétje, kérdezi Albert, ha egy olvasó találkozik ezzel, karitatív alapítványi jövőkép lehet a benyomása?

Tóth Krisztina máris kijelenti, az erről szóló szövegeknek nem lehet üzenetük, csak ábrázolhatnak. A as években, emlékszik vissza, egyértelműen elutasították a képviseleti költészetet, helyette a személyes vonalban hittek.

Karitatív alapítványi jövőkép, Jönnek a vagyonkezelő alapítványok - Adó Online

Aztán meghallotta Németh Gábor szavait, hogy azok helyett karitatív alapítványi jövőkép írni kell, akik erre nem karitatív alapítványi jövőkép igényt. Tóth a megfigyelést, a kor rögzítését az író kötelességének tartja — de amíg nem fordíthatjuk el e fejünket és az igazi történeteket kell keresnünk, addig viszont az ő nevükben nem tudunk beszélni, ez önmegnyugtatás volna. Györe Balázs egyetért, és hozzáteszi, ha méltóságról van szó, a gazdagok sem viselkednek méltóan, elkorcsosultak — Jézust idézve felveti, csak annyit kéne megtartanunk, amennyi kell nekünk.

Tóth ismét átveszi a szót, a minták hiányáról beszélve.